Termelőközösségünk

Húsz éve együtt jóban-rosszban – sőt, még ennél is korábban kezdődött termelőközösségünk története. A Szentes és környéki zöldségtermesztés alapjait a bolgárkertészek alapozták meg, akik a XIX. század környékén települtek be a vidékre. Kihasználva a térség kedvező földrajzi adottságait, mint a kiváló termőföld, a napsütéses órák magas száma és a kedvező öntözési lehetőségek, létrehozták a koraiságra törekvő intenzív zöldségtermesztés alapjait. Szentes kiváló természeti adottsága a termálvíz jelenléte, amelyet az üvegházak, fűtött fóliák fűtésére használunk – így hasznosítva a geotermikus energiákat környezetkímélő módon. A későbbi években már termelőszövetkezeti keretek között valósult meg a termesztés, majd ezen közösségekből jött létre az ezredfordulón a Délalföldi Kertészek Szövetkezete. Ennek köszönhető, hogy termelőink között igazi jó barátságok alakultak, több évtizedre visszamenőleg – a családias hangulat és egymás segítése fontos a mindennapokban, és átsegít a nehézségeken, amiből bőven kijut azoknak, akik a kertészetet választják hivatásuknak.

Jelenleg több, mint 450 termelő összefogásával működik Szövetkezetünk. Ez körülbelül 350 családot jelent, akik olyan minőségi zöldségek termesztésén dolgoznak, amit a saját családi asztalunkra is örömmel és biztonsággal tesznek. Célunk, hogy szentesi zöldségeinkkel a nem hétköznapi minőséget biztosítsuk, a hétköznapok vásárlóinak. Ahhoz, hogy az év minden napján tudjuk biztosítani a hazai zöldségeket, termelőinknek az év minden napján a legnagyobb odafigyeléssel kell gondoskodniuk a növényekről. A minőségi elvárások és a meghatározott termesztéstechnológiák alkalmazása ugyanúgy vonatkozik a legkisebb, pár fóliasátorban termelő tagokra, mint a high-tech üvegházban termelő tagjainkra. Együtt fejlődünk, és ebben a DélKerTÉSZ megadja a támogatást, legyen szó bármilyen beruházásról, fejlesztésről vagy a mindennapos szaktanácsadásról.

Tagjaink GlobalGAP minőségbiztosítási rendszerben dolgoznak, amely magában foglalja a HACCP rendszer alkalmazását is és a környezetvédelmi követelmények betartását. Legjobb barátaink és segítőink a hasznos rovarok, mint például a poszméhek: termelőink integrált biológiai növényvédelem mellett termelnek, ami azt jelenti, hogy hasznos rovarokat alkalmaznak a kártevők elleni küzdelemben, és ezek a hasznos szervezetek vannak betelepítve az üvegházakba.

Mesébe illő a történet? Ha nem hiszed, járj utána! Várunk Szentesen, a paprika hazájában!

Iratkozz fel hírlevelünkre
Iratkozz fel hírlevelünkre és kapjon értesítést a kedvezményekről, friss termékeinkről.
Kosár tartalma
Total: 0 Ft